2013. február 13., szerda

Kisült, megsült a répa torta:) - aztán az amerikai palacsinta:D

Végül hétvégén sikerült picit a konyhában tevékenykedni, így megsütöttem a kiszemelt répás süteményt. Nagyon fini, és még jól is néz ki, na persze köszönhetően a light krémnek a tetején.

Ezt a diétás répa torta receptet csináltam. 

Tegnap a palacsinta napot tartotta Írország, na de úgy voltam vele engem nem hat meg, eddig minden évben dolgoztam húshagyó kedden (ekkor van ugyanis itt a palacsinta nap), és általában nem volt rá alkalom, hogy itthon palacsintát sütögessek. Most is ez volt a terv, de aztán nap közben keveset ettem, így este bele fért egy kis szénhidrát (5 órakkor- később már nem:) ), főleg, hogy reggel futás is volt. Gyorsan előkaptam a szénhidrát csökkentett lisztet, és bekevertem a tésztát. Nekem a ch csökkentett lisztekkel készült palacsintákat mindig nehezebb fordítanom, lehet ezért is sütöm ritkán, így most a diétás amerikai palacsintát próbáltam ki. ÓÓÓÓÓ, hogy ez mennyire isteni finom lett:), nem kell rá annyit figyelni, egyszerre simán megsül 3 is, nem szakad, egyszóval le a kalappal. Cukormentes, természetes édesítőszeres kakaóporral szórtam meg az enyémet, a többi meg málna lekvárt kapott.

2013. február 5., kedd

Diétás receptek és a hitelesség

Múltkor egy kedves olvasóm kért, hogy tegyek fel több receptet a diéta és egészséges életmód online magazinba. Aznap este leültem és megnézegettem a recepteket és valóban rá férne még az oldalra legalább vagy 100 recept!:) Úgyhogy jó kis feladatot kaptam, hogy miért? Mert az erezdmagadjol.hu mikor indult, egy dolgot eldöntöttem, lehet nem lesz rögtön több 10 ezer látogatóm, de nem fogom tele szórni az oldalt minősíthetetlen, szenny tartalommal.

Éppen ezért minden recept amit feltöltök, előtte le van tesztelve, hiszen egy natúr jó cukros, lisztes sütit nem mindig készíthetsz el ugyanazokkal a mértékekkel, mindössze annyit téve, hogy kicseréled az alapanyagokat. Az időm azonban véges, és 2 személyre főzök általában, és bármennyire is szeretek sütni, az az elvem, hogy nem kell mindennap kinyílnia a sütő ajtónak. A reform sütik egészségesek, a diétás nasikkal lehet súlyt tartani, mértékkel fogyasztva fogyni, de nincs szükségünk rájuk minden nap.

Ételt kidobni vétek, így összegyűlt már jó pár recept, ami átalakításra vár. Jók is a baráti összejövetelek, több félét süthetek, főzhetek, el is fogy, és le is van tesztelve.

A következő projekt egy nagyon finom répás sütemény lesz. Egyszer kóstoltam a cukros változatot, picit el is szomorodtam, hogy meg kellett állnom egy falat után. Viszont a recept a kezemben, a répa már a konyhában.


2013. január 25., péntek

Dolgozz keményen és szeresd önmagad!

Milyen egyszerű leírni és elképzelni, igaz? Eltervezed fejben, hogy holnap fel kelsz korán, elmész futni, edzeni, tornázol, aztán egy tápláló reggeli után - futás fogyás-  indulhat a nap, tele leszel energiával és a tested hamarosan jelzi a változásokat. Kevesebbet mutat a mérleg, bő lesz a nadrág dereka, eltűnnek a gödröcskék a fenekedről. Mindeközben természetesen végig mosolyogva jársz az úton, hiszen szereted Önmagad.
De jó is lenne, ha minden ilyen egyszerű lenne, igaz?
Én hiszek benne, hogy valójában döntés kérdése, és tényleg meg lehet ezt csinálni, lehet így is haladni.

Nyújtó gyakorlatok a stressz ellen is jók!

Elég sok könyvet olvastam az elmúlt időben, melyek az érzelmi intelligenciáról, az önbecsülésről szóltak, amolyan önfejlesztő könyvek, melyek nagyon jó útmutatók, főleg ha nem dobod a sarokba miután elolvasod.
Te szoktál ilyen könyveket olvasni? Tudok ajánlani párat ha érdekel, szerintem mindenki polcán elférne egy-kettő, de talán az éjjeli szekrényen még hasznosabb lenne, vagy a táskába rejtve, attól függően mikor, hol van rá időd, hogy néha elmélyülj egy picit a gondolataidban.

Szóval ott tartottam, hogy szeresd önmagad. Valóban ez a kulcs, és a kemény munkával együtt az eredmény nem marad el. Természetesen kell egy kis kitartás, egy kis akarat is.
Tudod mi a legnehezebb mindig? Az első lépés.


Nekem sokszor nehezemre esik elindulni futni, de tudom nagyon jól, hogy csak a pillanatnyi lustaságom húz vissza, és amint elindulok fokozatosan változik a gondolkodásom. Van, hogy szidom magam, hogy már megint minek indultam el, hiszen esik, és hideg van és ráadásul még csak reggel fél6. Majd fokozatosan töltődöm, és a végén már teljesen máshol kalandozom, hol az alvó házakat szemlélem, hol a macskákat, akik valahogy hajnalban mindig többen vannak, vagy éppen csak úgy futok, és élvezem, és tudom, hogy ez nekem jó. Zuhanyzás közben már csak az erőt érzem, hiszen igen, aznap is teljesítettem amit kitűztem magam elé. Valahogy olyankor mindig sokkal energikusabb vagyok, ha futok. Nem mellesleg fizikailag szinte sosem érzem magam fáradtnak (na persze futás végére néha kimerülök, de úgy általában munkában, séta közben nem...), a betegség is elkerül, ha véletlenül ledönt, pár napig tart max, ami másnál 1-2 hétig is.

Annak meg végképp semmi értelme, hogy ön marcangoljuk magunkat. Ok és okozat. Találd meg mi okozza nálad a legnagyobb gondot? Ha rosszul érzed magad miután megettél egy tábla csokit, akkor legközelebb gondolkozz el előtte, hogy megéri? Ha nem csak hízol, de még rosszul is érzed magad utána akkor miért eszed meg????? De most komolyan a moziba sem mész el megnézni egy filmet, amiért még fizetni is kell, ha tudod a filmről, hogy rossz...egyél meg egy almát, vagy foglald le magad....



Formás popsira vágysz? Fenék gyakorlatok kezdőknek és haladóknak.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...