2011. október 29., szombat

Mit tegyél ha felfáztál?


A felfázás, más néven hólyaghurut ellen házilag is tehetünk.

Első sorban fontos oda figyelni az elkerülésére. Ahogy jönnek a téli, hidegebb hónapok fontos a megfelelő öltözék viselete, öltözzünk inkább rétegesebben és figyeljünk oda, hogy az alsó nemünk se legyen műszálas. Érdemes beszerezni derék melegítőt, és kerülni a hideg felületen való ücsörgést. Otthon tévénézés közben, vagy ha csak a számítógép előtt ülünk érdemes egy plédet csavarni derekunk köré, hogy minél nagyobb védelmet kapjon a vese. De használhatunk melegítő palackot is akár.

A táplálkozásra és folyadékfogyasztásra is figyeljünk. Ez azért is fontos, mert ha olyan ételeket eszünk, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak máris könnyebben harcolhatunk a gyulladáskeltő baktériumok ellen, és a vitamindús, egészséges táplálkozás erősíti az immunrendszert, ami nemcsak a felfázásnál jön jól, hanem az összes betegség elkerülésénél. A folyadékfogyasztás, a vesét is segíti tisztán tartani, a meleg folyadék pedig kifejezetten áldásos ebben az időszakban főként, ha gyógynövényeket is tartalmaz.

Azonban ha mégis utolért a baj, és azt érzed, hogy folyamatosan a mosdóba kell járni, és a vizeletürítés fáj, az alhasadban is fájdalmat érzel, próbálj ki néhány házi praktikát. 
  • Konyhasó
Nemcsak ízesítésre jó, hanem egy gyógyító ülőfürdőt is készíthetünk belőle. 1 kiló sóra és 37-38 fokos kád vízre lesz szükséged. Ha feloldottad a sót, ülj ebben legalább 20 percig, de ne hagyd, hogy eközben kihűljön a víz. 

  • Ülőfürdő
Nem csak a konyhasó lehet hatásos, hanem a kamillás, vagy zsályateás ülőfürdő is e célt szolgálja.
  • Tea a vizelethajtásért
A vízhajtó teák ilyenkor jönnek ám igazán jól, hiszen alaposan átmossák a vesét, ezzel segítve, hogy a baktériumok távozzanak. Az egyik legjobb erre a csalántea. 1-2 evőkanál csalántea levelet önts le forró vízzel, hagyd állni 15 percig, szűrd le, majd fogyaszd el. Ezután persze igyál jó sok folyadékot. A legjobb, ha kamillateát, nyírfavirág teát, vagy medveszőlő teát választasz, de a zsurlófűnek is hasonló vizelethajtó hatása van.
  • Tőzegáfonya
Kapszula formájában akár már 1-2 nap alatt kifejti hatását, érdemes szedni legalább 1 hétig. A tőzegáfonya természetes antibakteriális hatású.
  • Meleg vizes borogatás
Jót tesznek a borogatások is. A legjobb a konyhasós borogatás, vagy a cickafarkfűből készült. A cickafarkfüvet áztasd forró vízben, amíg ki nem hűl, majd áztass bele egy kisméretű borogatásra szánt törölközőt, ezt tedd az alhasadra
Ha a tünetek nem enyhülnének, vagy erősödnének, mindenképpen fordulj orvoshoz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...