2011. november 1., kedd

Karcsún és fitten 40 felett




Az idő előre haladtával testünk nemcsak külső változásokon esik át. A szervezet működésében is változások állnak be, lassulnak az anyagcsere folyamatok

E mellett sokan a 40-es éveikben elkezdenek kevésbé aktív életet élni. Észreveszik, hogy bár ugyanannyit esznek, ugyanúgy táplálkoznak mégis plusz kilók jelennek meg. Ettől a kortól még fokozottabban kell oda figyelni a táplálkozásra és a mozgásra, és fő szempontnak a megelőzésnek kell lennie már fiatalabb korban. Hiszen lassabb anyagcsere mellett a fogyás is nehézkesebb, de nem lehetetlen, csak nagyobb odafigyelést igényel, azonban kisebb változtatásokkal elkerülhető a hízás.

A kalóriaégetés ugyanúgy működik 20 évesen is, mint 40 évesen. Tehát amit megeszünk, azt el kell égetni. Bár szervezetünk alapanyagcseréje is sok-sok kalóriát igényel, ez idővel folyamatosan csökken, így két dolgot tehetünk. 

Kevesebb kalóriát viszünk be, vagy mozgással többet égetünk el. A legjobb megoldás a kettő ötvözete. Tudtad, hogy napi 100 kalória plusz akár évi 5 kiló súlytöbbletet is jelenthet?

Amerikában több mint 10 éves kutatás során 40 éves hölgyek körében végeztek kutatást, hogy megállapítsák, mi kell ahhoz, hogy megtartsák a súlyukat. Az eredmény egyértelmű volt. Aki oda figyelt a táplálkozására, és napi 1 órát mozgott, az a csoport tökéletesen tartotta a súlyát, míg azok, akik kevesebbet mozogtak, ők bizony híztak. A napi 1 óra mozgástól nem kell megijedni, hiszen ebben benne van a séta a boltba, a cipekedés, a biciklizés, az unokákkal való játék, vagy egy kisebb kirándulás. Azonban ha ennél komolyabban foglalkozunk valamiféle sporttal, például aerobikozunk, teniszezünk, futunk akkor már napi fél óra is elegendő a súlytartáshoz.

Fontos, hogy ha mégis felkúsztak az évek alatt a plusz kilók ne tűzzünk ki magunk elé irracionális célokat. Ne akarjunk káposztaleves kúrával 2 hét alatt 5 kilót fogyni. Az egyik az, hogy utána, ha visszatérünk a helyes étkezésre akár a dupláját is visszaszedhetjük, a másik, hogy a bőrnek is szüksége van időre, hogy regenerálódni tudjon, heti fél kilós súlycsökkenéssel időt adsz a bőrödnek is, hogy fokozatosan tudjon visszahúzódni, hiszen nincs is annál csúnyább látvány, mint a fogyás után megmaradt lógó bőr. Heti fél kilós súlycsökkenés ideális, és tartható, és gondolj bele, a plusz kilók sem 2 hét alatt jöttek fel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...