2011. augusztus 10., szerda

Zöldségköretek az unalmas diéta ellen

Görög saláta

Mindenki ismeri a görög salátát, mégis ritkán kerül az asztalra, mint köret, pedig húsok mellé nagyon jó párosítás.

Hozzávalók:
-paradicsom
-uborka
-paprika
-lila hagyma
-olajbogyó
-feta sajt
-fűszerek: só, bors, oregano, citrom leve, oliva olaj

A hozzávalókat kockákra vágjuk, az olajbogyót egészben hagyjuk, de azt is felapríthatjuk. Egy tálba összekeverjük, majd megfűszerezzük sóval, borssal, oregánóval, pici citromlevet csorgatunk rá és egy kevés olíva olajat. A feta sajt egy elég sós sajt, így szerintem érdemes a fűszerezésből kihagyni a sót, hiszen egy átlagos ember így is jóval többet fogyaszt belőle 1 nap, mint kellene, és a túl sok só vizet is megköt.
A görög salátát láttam már olyan variációban is, ahol apróra vágott saláta levelek is kerültek bele.

Párolt zöldség

Sokan arra hivatkozva nem vágnak bele a diétába, nem váltanak életmódot, nem csökkentenek a testsúlyukon, mert nem akarnak saláta levelet enni egész nap. Holott, erről szó sincs. Akik letették a voksukat az egészséges életmód mellett, akik vegetáriánusok, akik otthon vannak a diéták világában, ők mind tudják, hogy a zöld köretek bizony nem merülnek ki abban, hogy salátát és paradicsomot vágunk egy tálra.

A köretek egyik ásza a párolt zöldség. Nemcsak, hogy gyorsan elkészül, de finom és meleg is.
A párolt zöldségekhez kiválóan alkalmasak a mélyhűtött mexikói, vagy vegyes zöldségkeverékek.
Az egyik csak répát, borsót, kukoricát, pici zöldbabot tartalmaz, de találhatunk olyat is, amiben brokkoli, karfiol is található. Válogassunk kedvünk szerint, vagy készítsük teljesen friss alapanyagokból.


Egy tapadásmentes edénybe minimális vízzel tegyük fel főni a párolt zöldséget fedő alatt. Alkalmanként kevergessük meg, ha úgy érezzük, hogy kezd lesülni, akkor pici vizet még önthetünk alá. Ízesítsük pici tengeri sóval, borssal, tárkonnyal, de tehetünk rá akár kevés szójaszószt is. 10 perc után vegyük le róla a fedőt, ha már majdnem teljesen puha, akkor főzzük még tovább, hogy elpárologjon róla a megmaradt víz. Amikor elkészül, a tetejére szórhatunk pici sajtot is.
A párolt zöldségeket megbolondíthatjuk pici gombával, hagymával, paprikával, ez esetben a paprikát és a hagymát hamarabb kezdjük párolni, és a hagymát nagyobb darabokra vágjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...